2017. január 3., kedd

Lecsapott az üzbég átok? Egy ország aggódik a matek atyjáért!

Nehéz idők járnak...

Igencsak rájár a (csocsó)rúd az üzbég fenegyerekre, a matek feltalálójára és mesterére, Narlod Ewnegirberre. Az egykor szebb napokat látott rúdspecialista hónapok óta keresi önmagát. A mongol Olzals Onabbal, az afgán Tépre Zyhortuccal, illetve a B.Á.CS.I. egyetlen női tagjával, Igan Yaszlával számtalan mérkőzést játszó üzbég borzalmas statisztikával bír az elmúlt hónapokban. És bár nem játszik rosszul, valahogy mindig a vesztes csapatban találja magát... Ezt nem is bírta idegrendszere, és eltűnt e nemes sport diadalútjaival teletűzdelt térképéről.



Az üzbég nép nehezen viseli Ewnegirber szenvedését
Sokan azt mondják, pihennie kellene, mások szerint ez csak átmeneti probléma, de vannak olyan hangok is, hogy vissza kellene vonulnia. Állandó ellenfelei szerint csak felfújja az ügyet, azonban a számok olyanok, mint egy kormányszóvivő. Sohasem hazudnak. És akkor még nem is említettük a legfélelmetesebb teóriát, egy több ezer éves átkot. De nem is lenne baj azzal, ha csak elméleti síkon foglalkoznának ezzel. Azonban az üzbég elnök ennél is tovább ment...



Amikor egy egész ország figyel, avagy Big Brother Üzbegisztánban
Az Üzbég Nemzet vezércikkben foglalkozik a témával. 

De mielőtt egy teória kellős közepén találnánk magunkat, nézzük meg, hogyan kavarta fel az üzbég közvéleményt Ewnegirber vesszőfutása. Az üzbég állami televízió egy 3 és fél órás műsorban foglalkozott a témával. Egészen Ewnegirber gyermekkoráig mentek vissza, arra keresték a választ, volt-e hasonló széria az életében. Egy riporter kinyomozta, hogy általános iskolában egyszer hetekig nem talált bele a piszoárba, hiába tett meg mindent. Aztán már amikor majdnem pszichológust hívtak hozzá, rájött, hogy le kell húzni a cipzárt...
A műsorban egy interjúrészlet is található, melyben utoljára állt hazájában kamera elé. Akkor arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha egyszer már nem fog olyan magas szinten játszani, csak annyit mondott:
"Az üzbég nép szeretete mindig velem van, amíg ezt érzem, nem veszíthetek. De ha mégegyszer felteszel egy ilyen kérdést, feldugom a mikrofont a s....edbe, és ott pörgetem meg!"
Az Üzbég Nemzet vezércikkben foglalkozik népe hősének lehetséges hanyatlásával. Az újságírók felidéznek egy korábbi cikket, melyben szakértők szerint Ewnegirber esetében ez a formahanyatlás ciklikus, így várható volt, hogy újra eljön egy ilyen időszak. Ewnegirbert is megkérdezték erről. " Ciklikus anyád menzesze!" válaszolta akkor. Úgy látszik azonban mégis a szakértőknek lett igaza.

A menekülés

Amíg a média kérdéseket tesz fel, Shavkat Mirziyayev üzbég elnök cselekedett! A kemény döntéseiről ismert államvezető nyugati hírszerzők értesülései szerint kiadta a parancsot, hogy Ewnegirbert el kell fogni, és számon kell kérni. A rossz nyelvek szerint ez nem sok jót jelent Ewnegirber számára. Mindenki ismeri a történetet Jevgenyij Barukról, az ismert üzbég ökölvívóról, aki 36 győztes meccs után elszenvedte első vereségét a későbbi amerikai világbajnok Mike Tysontól, majd napokkal később egy hotelszobában találták meg felakasztva, miközben a tévében a Fásy mulató ment....
70 busz a vérdíj Narlod Ewnegirber fejére

Mirziyayev bevonta az üzbég hadsereget, tűzoltóságot és a rendőrséget is Ewnegirber keresésébe, sőt az üzbég titkosszolgálat is embereket küldött. Ilyen nagy mértékű hajtóvadászat legutoljára akkor volt, amikor az elnök feleségének kedvenc palotapincsije, Herkules veszett el a Karjakkumi-víztározó környékén.  A pincsit vérbe fagyba találták meg egy hegy tetején, azóta egész Üzbegisztánban üldözik a kutyákat.



Kiégett Ewnegirber vagy egy különös átok hat ?
Az üzbég faszellem bosszúja?

Van egy különleges teória, miszerint egy régi üzbég átok hat Ewnegirberre. A legenda szerint az egy kis erdei faluban felnőtt Ewnegirber egyszer egy ősi szent területre tévedt, és egy olyan fát vágott ki, mely évezredek óta ott állt a legenda szerint. A kis Narlod természetesen csocsóbábukat csinált a fából, még a mai napig az Üzbég Állami Sportmúzeumban vannak kiállítva. Számos üzbég sámán állítja, ami most történik nem más, mint az üzbég faszellem bosszúja, ez csapott le Ewnegirberre..

Merre tovább Narlod?

Bármi is az igazság, hamarosan fény derül rá. Ugyanis még a héten újabb páros mérkőzést rendeznek Ewnegirber, Onab, Yaszla és Zyhortuc részvételével. Meglátjuk, hányan állnak majd az asztalnál kezdéskor.... A legfrissebb hír szerint Ewnegirbert a mongol-kínai határon látták paparazzók, akiknek csupán annyit mondott: "A bölömbika sz@rjon rátok..."

2017. január 2., hétfő

A BÁCSI első nője!

2017: forradalom a B.Á.CS.I.-ban  A szervezet első női tagját ünnepli!

Vannak olyan elmaradott térségei a világnak, ahol a nők még a mai napig el vannak nyomva, csak másodlagos állampolgárokként, oldalbordaként, szavazati jog nélküli emberekként tekintenek rájuk. Ennek az idejét múlt világnézetnek egyik bástyáját döntötte le a B.Á.CS.I., a Belső Ázsiai Csocsó Igazgatóság! Pár nappal korábban ugyanis bejelentették, a jakutföldi szövetség tagnak jelölte országa legjobb női csocsósát, Igan Yaszlat. A B.Á.CS.I. pedig több napos viharos ülés után, nem engedve az iráni és iraki küldöttnek, megszavazták Yaszla tagságát. A vihar még most sem csendesedett el teljesen, egyes – nevük elhallgatását kérő – küldöttek állítólag bojkottálni akarják a B.Á.CS.I. működését. A szervezet erre azzal reagált, hogy megalapította a Nem Érvényesítenek Nálunk Igazságtalanságot alszervezetet, a N.É.N.I.-t! Az ügy ezzel bizonyára nem zárult le...

Jakutföld büszkesége


 A Jégkezű. Ki is valójában Igan Yaszla?

Majd három évtizeddel ezelőtt, Jakutföldön (hivatalosan Szaha Köztársaság) februárban született meg egy kis faluban Igan Yaszla, a Léna folyó mellett. Mint a környéken mindenki, ő is halász családban nőtt fel, hiszen Jakutföld területén több mint 2 000 000 km-nyi folyó található. Sokáig esélye sem volt a kitörésre, már általános iskolába járt, amikor egy kirándulás alkalmában Jakutszkba, a fővárosba utazhatott, és egy véletlen folytán a Részeg Lamantin kocsmában megismerkedett a csocsóval! Angol tengerészek tanították meg a játékra, amit már tizenévesen olyan sikeresen elsajátított, hogy ez lett a pénzforrása. Olyan jól megélt belőle, hogy később már ő tartotta el a családját, akik fel is hagytak a halászattal, majd megvették a Léna folyót, és jelenleg egy wellnesshálózatot üzemeltetnek.
Jakutföldön 6,5-9 hónapig is eltarthat a tél, ennek megfelelően az ország lakosainak hőháztartása is hozzászakozott ehhez, a többségnek kifejezetten hideg a keze, ez Inag Yaszlára duplán igaz. Gyerekkorában megkapta a Jégkezű becenevet. Oviban jégcsap volt a neve, minden farsangkor Freeze-nek öltözött a Batmanből, és sokáig műkorcsolyával is foglalkozott. Egy legenda szerint képes egyetlen kézfogással hibernálni egy egész falut.
Igan elnyerte a Legjobb Halász Családból Származó Csocsós díját, az Amúri Partizánok Legnagyobb Igérete díját kétszer, tizenegyszer lett az Év (Egyetlen) Női Csocsósa és megkapta a legmagasabb kitüntetést, melyet sportoló Jakutföldön kaphat, a Jégbefagyott Jegesmedve díjat 2011-ben.
Van jövője a férfiak között? Igan vagy nem?
Igannak igen nagy jövőt jósolnak, a mára kicsit kevésbé aktív B.Á.CS.I. kereteiben. A legfrissebb hírek szerint rendszeresen gyakorol a sportág két nagy öregével, a mongól Olzals Onabbal és az üzbég Narlod Ewnegirberrel, illetve az afgán Tépre Zyhortuccal. Erős játékosnak tartják, több beceneve is van a Jégkezű mellett, például a Kegyetlen, a Nagy Kereszt és a Kérlelhetetlen. Erős fellépésének és fordított Tourette-szindrómájának köszönhetően fogadni is lehet rá, hogy állni fogja a sarat ebben a férfiak által dominált sportágban. Ahogy egy jakut közmondás tartja: „Azárt, mert  valakinek a halászháló dörzsölte ki a kezét, attól még odabaszhat egy nagyot.”

2014. április 2., szerda

Üzbégség és balítélet

A Békaporaira Menet az Ü.CS.I. székháza előtt
Áll a bál Üzbegisztánban! Vagyis pont, hogy nem, sehol sincs bál, gyászol az egész ország. Az üzbég nép büszkesége, a csocsórudak koronázatlan sztrippere, Narlod "Matek" Ewnegirber élete legnagyobb válságában van.

Az ember, aki annyi üzbég parasztnak okozott már boldog perceket, amikor a kőbányában eltöltött 16 óra után korommal megfestett tekintetüket boldogan szegezték a falu egyetlen kocsmájában felszegezett  Junoszt tévére, ahol ikonuk pörgette a labdát, mint Ciccolina... bármit. Ezek az idők azonban elmúltak, Ewnegirbert elhagyta karmája, de ami ennél még rosszabb, csuklója is. Hiába áll úgy oda minden meccsen, mintha éppen vért ivott volna, úgy játszik, mint aki éppen vért adott. A matek nem működik, a parasztlengő nem talál be, és annyiszor lövi meccsenként a kapufát, hogy a Hörmann garázskaput gyártó cégóriás exkluzív szerződést ajánlott fel neki. Legutoljára akkor volt ennyire népszerűtlen, amikor a középiskolában szűzbégnek csúfolták.

A magyar parlamentben régen értettek így egyet.
Így tehát Üzbegisztán népi üdvöskéje, a Narlod Ewnegirber-hasonmásverseny bronzérmese, a tiszteletbeli tirpák ellen az egész országban tüntetéseket szerveztek. A Civil Üzbég Csocsósok meghirdettek egy Békeporaira Menetet, melyen Ewnegirber csocsótársadalomból való kiűzését követelték. Szerény becslések szerint 110 millióan vettek részt, a szerénytelenek szerint még a Holdról is látszódnak a tüntetések. A hír eljutott a magyar parlamentig, ahol több képviselő magából kikelve tiltakozott. A volt kormányfő Nyágycsur Cenref azt üzenete: "El lehet innen menni!", a nacionalista Onva Rábog hidegenszívűnek nevezte, míg a jelenlegi kormányfő Borán Tivkor csupán annyit tett hozzá, ő az üzbégcsökkentés mellett tette le a voksát, és ebből nem enged!

A meccseken felzúgott a NOOOORLOD!
Emellett az üzbég sportéletben is komoly vihart kavart Ewnegirber vesszőfutása. Az üzbég kemény mag, a BÉG-közép szellemesen NORLOD! feliratú zászlókkal fejezte ki ellenszenvét a csocsós iránt (a NO és a Narlod szavakból), sőt szeparatista ó-üzbég harcosok az üzbég parlement tetején található óriászászlót is összefirkálták az Ewnegirbert gyalázó mondatokkal. Ami azért szép teljesítmény, mert nagy részük írni sem tud.


Az Ü.CS.I. kemény döntést hozott
Az Ü.CS. I. (Üzbég Csocsó Igazgatóság) tegnapi ülése értelmében Ewnegirbert határozatlan időre eltiltották a játéktól! Ezt a döntést még mentora, Jevgenyij Csakafal sem ellenzte, aki kedvenc taskenti kocsmájában, a Seggszivarban csupán egy régi üzbég közmondást idézett: "A jaknak az a szarva, ami szőrős, az a farka." Az Ü.CS.I. azonban, hogy Ewnegirber megőrizze kondícióját,  elküldte őt a kiszáradt Aral-tó közepén található Vidám Évek szociális táborba, ahol valószínűleg népnevelési módszerekkel újra a győztes útra tudják terelni Ewnegirbert, akinek állami járandóságát, a kiutalt fél juhot és kecskeszőr kesztyűket haladéktalanul vissza kell adnia, illetve visszaráncosítják heréit.

Nem sokkal tegnap este 7 óra előtt Ewnegirber "önként" szállt fel a jakkaravánra, a hivatalos közlés szerint csak annyit mondott az őt szívélyesen, rohadt paradicsommal és szárított kumiszgolyókkal dobáló tömegnek: "Egyszer visszatérek, és újra fényes lesz az üzbég félhold!" A külföldi tudósítók szerint ez inkább valahogy így hangzott: " Rohadjatok meg g….k, hogy a jó k…. életbe szórakoztok velem, bezzeg amikor jó voltam, nyal…..k a se...m, még a nők is az én nevemmel ellátott di…..val k….ták a p……kat. Visszatérek még f….parittyák!" 

Nagy riválisai lapzártánkig nem nyilatkoztak Ewnegirber száműzetéséről, egyedül az örmény Labasz Kacsil fűzött annyit a témához, hogy:"Faszok!"

Szerkesztőségünk természetesen igyekszik mindenről beszámolni, ami Ewnegirberrel történik.





2014. február 17., hétfő

Breaking news!

A ma bejelentett Ulánbátori Stadionfejlesztés híre hamar elterjedt a világon, és sokakat megihletett. Ilyen a Légkalapács nevű egyesült államokbeli együttes is, amely egy teljes albumot szentelt a beszerzésnek.


A Mongolcsocsó új szponzora

A B.Á.CS.I. sajtótájékoztatón jelentette be a szövetség új szponzorát, a kubai Los Anales Tobacco Especialt. A nagyvonalú cég különös figyelmet fordít majd a kevésbé eredményes játékosok pszichikai felkészítésére. A Kis-kumisz Stadion versenyasztala aljára már el is helyeztek egy - a mászás során olvasható - rövid edzéstréninget. A Los Anales ezentúl minden bizonnyal szerves része lesz a sportéletnek.


12 000 kecske árát költik az Ulanbatori stadion komplexumra


Bárno Rokvit miniszter- és kecsketanács elnök bejelentette, hogy huszonhat stadion fejlesztésére különített el pénzt a Sztyeppe Tanács az idei évi költségvetésben a Nemzeti Stadion- és kecskeín fejlesztési Program részeként.

A Mennyei Ürü Testület és a B.Á.CS.I. által beterjesztett javaslat 12 000 kecske árát szánja a program megvalósítására. A MÜT szakbizottsága ezt - egy vasárnapi, rendkívüli ülésen elfogadott - módosító indítványban pontosította, tételesen felsorolva, hogy mely 26 - első- és másodosztályú párosnak otthont adó - létesítmény fejlesztésére jut pénz és pataköröm jövőre.
A javaslat alapján az Ulanbatori Stadion felújítására mintegy 6 000 kecskényi összeget fordítanak. Ugyanennyi pénz jut a maradék 25 helyszín fejlesztésére.

Örömhír, hogy a fővárosban már meg is kezdték a munkálatokat, ugyanis gőzerővel dolgoznak az Aljos Csaksimi által tulajdonolt PÉKZÖG és a Rosámész Rincől saját nevével fémjelzett konzorcium lovashengerei és öszvérdöngölői. Ennek keretében még ma megújulnak a rudazatok ún. gripjei, a legnemesebb bevonatot kapják, mely a sztyeppék moháiból és ragacsos kecskebélből készülnek.

Nincs több lecsúszott lövés, csak a telibetalált kecskezacsi!

2014. január 14., kedd

A tizenharmadik

Régóta nem hallottunk Belső-Ázsia legnagyobb alakjairól, de ez nem csoda, hiszen a Nagy Féléves Böjtöt tartották, mely az evés mellett a szent játékot is tiltja. Ez az oka annak, hogy  tavaly június óta szerkesztőségünk sem jelentkezett. Azonban vége a böjtnek, és rögtön egy szenzációs hírrel jelentkezünk: új taggal bővült a legnagyobbak klubja! Tépre Zyhortuc személyében Afganisztán is felkerült a nagy csocsótérképre, és ami még érdekesebbé teszi a hírt, az afgán golyóbűvölőnek most, ma van a születésnapja! 

De ki is Tépre Zyhortuc?
Afganisztán zászlaja
Egy kabuli buli termése, az orosz megszállás előtt 1 évvel született, ennek köszönheti, hogy nem Igor lett a neve. Szundita szülők gyermeke, aki korai éveit önkéntes utcagyerekként tengette, késelésből, ittapirosholapirosból tartotta el magát, és sokszor énekelve koldult, elbeszélések szerint meglepően sokan fizettek azért, hogy hagyja már végre abba. Aztán egy ideig ő is földművelésből élt, mint 10 generációra visszamenően a családja, de hamar kiderült, nem az ő szakmája lesz. Ahogy egy afgán mondás tartja: "Az, aki nem tudja megfogni az ökör szarvát, hamarosan a seggében találj azt." Később titokban éjjelente egy helyi klubba, a Felkötött Amerikaiba járt, ahol hamar megtetszett neki a csocsó, lenyűgözte őt a pörgő golyók világa. Ám ez csak a gazdagok és a kémek kiváltsága volt, így mivel pénze nem volt, kémnek állt, hogy játszhasson.

Zyhortuc megpróbálkozott a földműveléssel is...
10 évet töltött a Hindukus hegyeiben, egy öreg csipkebogyóbokornak álcázva magát. Próbálták beszervezni az Al-Kaidába is, de nem ment át a vizsgán, hiszen Jason Stathamre hajazó fizimiskája a többi terroristát folyamatosan a nagy ellenségre, a gonosz Amerikára emlékeztette volna. Aztán leszerelték, és immár hivatalosan is csocsózhatott. Azonnal kérte is felvételét a B.Á.CS.I.-ba (Belső-Ázsiai Csocsó Igazgatóság), de először nem akartak egy csipkebogyóbokrot felvenni. Később szappannal tisztázta magát, és 13-ként csatlakozott a Hall Of Fémhez.  
Kevés feljegyezés maradt fent róla, korábbi ellenfelei azt nyilatkozták, kedvence a cápa névre hallgató trükk, és nagy előszeretettel nevezi ellenfeleit játék közben a saját neméhez vonzódóaknak.


Egyre több ország hódol be a csocsónak
Jelenleg tehát így néz ki a Belső-Ázsia Hall of Fém:
Tépre Zyhortuc - Afganisztán, Páhtó Therervé - Niger,  Tolzan Siks - Tadzsikisztán, Rivkot Sevynko - Niger, Olzasz Onab - Mongólia,  Labasz Kacsil -Örményország, Zaslab Hott - Kirgízisztán, Jinee Coji - Nepál, Ittala Bazos - Kazahsztán, Amad Tagyiram - Türkmenisztán, Sablaz Helcner Samkytri - Grúzia, Noltaz Vorhath  - Azerbajdzsán és Narlod Ewnegirber - Üzbegisztán.    
    
E nemes társaság aktív tagnainak száma kéttaggal csökkent, hiszen Amad Tagyiram a türkmenisztáni playboy és Ittala Bazos, a kazah jégember is bejelentette visszavonulását. Előbbi döntését azzal indokolta, hogy szeretne végre kedvenc hobbijának, a selyemhernyófutattásnak élni (reméljük nem fog túlzottan begubózni), míg Bazos egy másik földrészen próbál szerencsét, legutoljára egy nősténykenguruval látták Perth egyik hírhedt kocsmájában.